Talán egyszer még… (egy kicsi előadás margójára)
Hát eljutottunk idáig: huszonhárom év után először nem indul dráma szeptemberben. Egyrészt érthető: az egyik drámatanár messzire költözött, a másik közelít pályája végéhez. Másrészt szomorú: a program egy korszerűbb iskolát, korszerűbb gimnáziumi képzést célzott meg. Országosan is rossz idők járnak ránk: a Dráma – pedagógia – színház – nevelés című kötetben több híres drámapedagógus is elkeseredetten fejezi be tanulmányát.
Gabnai Katalin egyszerűen így: „Segítség!”. Kaposi László próbálja biztatgatni magát: „Túléljük. A tevékenység biztosan. Azt átvisszük a túlsó partra.”
Ezért volt különös öröm, amikor egykori tanítványunk azzal keresett meg, hogy szeretne az egyik drámacsoporttal dolgozni. Darvas Sándor magyar-történelem szakos egyetemista azon kevesek egyike, akik komolyan gondolják, hogy tanárok lesznek diploma után. És jó volt látni, milyen szakszerűen építi fel munkáját, mennyire meg tudja mozgatni a gyerekeket, akiknek nagyon hiányzik, hogy huszonéves tanárok tanítsák őket. És elkezdtem reménykedni: bár tíz éven belül nyugdíjba megy a magyarországi tanárok kb. harmada, csak akad majd olyan fiatal, aki szólni tud és szólni akar a most felnövő generációhoz. Sőt. Talán egyszer még újra lehet indítani a drámát iskolánkban…
Két hónapon keresztül foglakoztunk a népmesei elemekkel, történetet építettünk, jeleneteztük őket, betegségek miatt újraírtuk az egészet. Szép és kreatív munka volt, de csak annyit vállaltunk, hogy a tanév utolsó óráján az osztálytársaknak és az osztályban tanító tanároknak bemutassuk, meddig jutottunk.
A munkában Cséve Fanni, Máté Péter, Naszek Barbara, Orosz Nóra, Sebestyén Szonja, Takács Timea és Varju Vanessza 10. A osztályos tanuló vett részt.
AxK.
https://photos.app.goo.gl/PwZvRW7YrUdmgoRN6
Megosztás:
